Egyáltalán nem elfogult cikk arról, miért is érdemes hozzánk jönni!
A hét elején még hezitáltam, hogy biztos jó lesz-e ez a kurzus, hisz nem akartam a mindennapjaimat unalommal vagy esetleg szenvedéssel tölteni. Most már örülök, hogy az újságírásnál maradtam, hisz sok új embert ismertem meg, és sokat tanultam arról, hogyan és miképp írjak meg egy cikket.
Az utóbbi egy hétben számos új dolgot tanultam, miközben jól is éreztem magam. Ez általában nem így szokott történni, hisz az év majdnem minden napját az unalmas tanulással töltöm, ami közben nemhogy jól nem érzem magam, de még csak egy kis mosolyt sem tudok magamra erőltetni. Még akkor sem, ha az aznap esti kakaómat nem ihatnám meg, ami nélkül elaludni is alig tudok. De ha épp van egy kis szünetem, és el tudok menni a barátaimmal fagyizni, maximum annyit tanulok, hogy a sarki cukrászda újra kinyitott, de ezúttal csak hatféle íz van az eddigi hét helyett.
Kipróbálom, miért is ne? Így fogtam hozzá hétfőn az első cikkemhez. Írtam, írtam, majd még többet írtam. A második írásomnál már gondolkodnom sem kellett azon, hogy mivel tudnám kitölteni az ajánlott szószámot, miképp legyen minél hosszabb a szöveg. Abba sem tudtam hagyni az írást. A másik kedvencem az újságírásnál: a tanárok. Nagyon jó fejek, mindig segítenek, és ráadásul viccesek is.
Az egyetlen dolog, ami nem tetszett nekem, az a rádiózás. Nem szeretek kamera vagy mikrofon előtt beszélni, ezért Borzasék azt tanácsolták, csináljak úgy, mintha nem lenne ott. De nagy nehezen ezen is túlestünk. Ráadásul rossz érzés volt visszahallani a saját hangom, főleg, hogy mindenki más is hallotta a hangárban.
Biztos, hogy nem a mai napom az utolsó újságíróként, hisz jövőre is szeretnék jönni a táborba, s az újságírás nem maradhat ki az alatt az idő alatt sem.
Balati Bernadett
