Az emberi jogokkal foglalkozó csapatunk Kecskemét belvárosában töltötte a napot, a heti Amnesty-küldöttel. Velük tartottam, és nem bánom, mert nagyon jól éreztem magam.
A két ház között találkoztunk, majd beültünk a kisbuszba, és Szabi vezetésével elindultunk a városközpont felé. Amikor megérkeztünk, egy rövid séta után oda is értünk a parkba, vagyis a tervezett helyszínre. Itt megszavaztuk, hol legyen a játék, és letelepedtünk ott, ahol képtelenség volt minket kikerülni, ugyanis elfoglaltuk az út felét. Innentől már nem nagyon tudtam segíteni, már minden csak az amnestys csapaton múlott.
A terv az volt, hogy azt a játékot mutatják be, amit a táborozók már tegnap kipróbálhattak. Az amnestysek polifoamokat raktak le a földre, mintha az lenne a tenger, és arra papírból kivágott, különböző nagyságú „hajókat” tettek. Ezzel azt mutatták be, hogy mennyi menekült hal meg csak azért, mert borzalmas körülmények között kell utazniuk, nagyon kis helyen. Ezekkel a kivágott hajókkal próbálták demonstrálni (sokféle nagyságú hajóval, ami a személyek számától függött), hogy mennyire nehéz akár 10 másodpercig ilyen aprócska helyen megállni. A csapat felépítette a pályát, és tartottak egy gyors megbeszélést, amiben többek között az állt, hogy senkire nem vágnak arcokat, hisz ők az emberi jogokat képviselik. Volt, aki táblát fogott, volt, aki kérdőívet vagy petíciót.
Mindenki beállt a helyére a plakátjával, és várta, hogy érkezzen a sok lelkes ember. A petíciósok keresték az erre kíváncsi járókelőket, és ösztönözni próbálták őket a játék kipróbálására. Amíg nem indult be a dolog, én is kipróbáltam Júdával, de nem sikerült… Ettől függetlenül nagyon jól ki volt találva a játék. Az első csapat holland volt. Játszani nem szerettek volna, viszont ők a holland Amnestynél önkéntesek, és ott az a szokás, hogy ha van valami hasonló nyilvános „rendezvény”, ott segítik az önkéntesek munkáját, és pénzt is adnak. Másfél óra alatt összesen 59 ember játszott, vagy legalábbis odajött, míg a csapata végzett. (Szerintem utána bánta is, aki nem játszott.) 39 aláírást gyűjtöttek, ami elég nagy teljesítmény. A játék után feltettek egy kérdést, ami az volt, hogy „menekült = vízi halott?” Aki nem értett egyet a kijelentéssel, az aláírhatta a petíciós lapot. Céljuk, hogy ha elég aláírás összegyűlik (Európában már 500 000 aláírást gyűjtöttek), elküldik az Európai Unió vezetőinek, hátha több pénzt fognak fordítani a menekültekre.
Fontosnak tartják, hogy az összes ország segítse a menekülteket (köztük Magyarország is), és hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akik rászorulnak. Találkoztunk olyanokkal is, akik el sem olvasták, miről szól, de a játék után elmondottak alapján már meg voltak győződve, hogy ez a helyes döntés, ám volt olyan is, aki már Olaszországban találkozott ezzel a kampánnyal. 31 kérdőívet töltöttek ki (vagyis az összeset). Ezeket a gyerekek írták össze, és a fő kérdés a következő volt: kivel ülnél egy csónakban? A felsorolt lehetőségek között szerepelt rengeteg vallás és nemzetiség, de volt benne terhes nő, gyerek, meleg, ex és a patkány is, sok más között. A játékot nagyon sok külföldi kipróbálta, és nagyon élvezték.
Amikor lejárt a másfél óra, összepakoltunk, és elmentünk valamit ebédelni, mert a tábori ebédet bőven lekéstük. Míg vártunk az ebédünkre, beszélgettünk, színezőket színeztünk, és rajzoltunk, mintha nekünk lennének a dolgok kitéve, nem a hároméveseknek. Megebédeltünk, visszamentünk a buszhoz, ahol Szabi várt ránk. Itt egy közös kép készült, aztán búcsúzás Júdától, és irány haza.
Tényleg nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy én mehettem. Bernáék nagyon aranyosak voltak, és mindenkit biztattak, hogy merjenek odamenni az emberekhez.
Bokros Eszter
