Konfliktuskezelés globálisan

Terefere
PEOPLE TEAM tábor

Pénzes Júdával, az Amnesty International Magyarország emberi jogi képzési koordinátorával, a PEOPLE TEAM Te, én, mi és az emberi jogok foglalkozásának vezetőjével beszélgettem. Többek között arról, hogy mi az a három dolog, ami elengedhetetlen a világbékéhez.

KecskeNEWSás: Mit kell tudni az Amnesty Internationalről?

Pénzes Júda: Ez a világ legnagyobb emberi jogi civil szervezete, amely mozgósítással foglalkozik. 1961 óta létezik, 150 országban van jelen, és hétmillió ember követi. Kiáll a rendszerszintű emberi jogi sérelmek ellen. Foglalkozik a kínzással, a menekültek helyzetével, a halálbüntetés eltörlésével, valamint újra meg újra előveszi az LMBTI-emberek jogait és egyéb diszkriminációs témákat. Magyarországon a rendszerváltás óta vannak jelen.

KN.: Hogyan kerültetek kapcsolatba a PEOPLE TEAM-mel?

P. J.: Ater tavaly írt nekem egy e-mailt, hogy van ez a tábor, és ha van kedvünk, jöjjünk le. Természetesen volt kedvünk, a három hét alatt kétszer is ellátogattunk ide. Mindkét alkalommal két-két előadást tartottunk. Egy rövidebbet, a nagyoknak pedig egy komolyabbat a gyűlölet-bűncselekmény témakörében. Sokan voltak, és mindkettő nagyon tetszett Aternak, a táborozóknak és persze nekünk is. Így jött az ötlet, hogy a következő évben meg kéne csinálni a Te, én, mi és az emberi jogok szekciót. Időközben három PT-s (Berna, Eszti és Gyuri) is elvégezte az Amnesty négynapos képzőkurzusát. Ettől nemcsak okosak, hanem ügyesek is lettek. Ők is besegítenek a délelőtti és a délutáni nagyobb foglalkozásokon. Idén a gyerekekből is egy lelkes kis csapat alakult ki, de azért örülnék, ha jövőre még többen lennénk.

KN.: Mivel foglalkoztok az órákon? Hogyan hozod közelebb az emberi jogokat a fiatalokhoz?

P. J.: Az emberi jogok nem egy tanulható valami. Inkább egy szemléletmód, amelynek három alapköve a tisztelet, az egyenlőség és a méltóság. Minden emberi konfliktus, minden emberi jogi sérelem ezek közül valamelyiken múlik. Ha az emberek szem előtt tartanák ezeket, nem lennének ilyen problémák. Ha nem tudjuk megbecsülni egymás vallását, személyiségét, szexuális orientációját, nemi identitását vagy családi hátterét, akkor jönnek a konfliktusok. Ilyenkor fordul elő, aminek nem lenne szabad megtörténnie. Hogy valaki kínozza a másikat, esetleg magasabb rendűnek tartja magát egy más bőrszínű vagy vallású embertársánál. Éppen ezért az emberi jogi oktatás azt tűzte ki célul, hogy arra érzékenyítse a fiatalokat, hogy képzeljék bele magukat mások helyzetébe. Ezt az empátiát a szerepjátékainkkal is erősítjük. Végig kell gondolniuk, hogy nekik és másoknak milyen értékeik vannak. Erről szól az értékkártyázás és az értékrendszer-alakítás. Közben megismertetjük velük, hogy mi az a petíció, hogyan lehet jó aktivista valaki, továbbá hogyan tehetünk azért, hogy egyszerű emberként is elérjünk valamit a társadalomban. És végül, de nem utolsósorban átbeszéljük az Amnesty aktuális kampányait.

Acsády-Pongyor Áron

KecskeNEWSás-archívum


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Zuhanyozzatok mindennap!

Terefere
Olvasd el Geri jótanácsait, mielőtt táborozni indulsz! A PEOPLE TEAM (PT) egyik táboroztatójával beszélgettünk. Miért…
PEOPLE TEAM tábor

Kilenc éve PT

Terefere
Egy „PT-veterán” interjúja következik. Gergővel szinte biztosan összefutsz a PEOPLE TEAM nyári táborában. Mutatkozz be,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Szőnyegporoló mint kard

Terefere
Peti régi PT-s, így táborozói emlékei is vannak a táboroztatói tapasztalatai mellett. Vele beszélgettünk. 5…
PEOPLE TEAM tábor

Ússz és evezz!

Terefere
Az egész világot körbejárta Szenilla története, aki mindeddig csak élénk természetéről és arról volt ismert,…
PEOPLE TEAM tábor

A büfé titkai

Terefere
Az első órában sikerült egy interjút készítenem az egyik büféssel, Fazival. Sok kérdésre kaptam azt…

This will close in 21 seconds