Hal- és Pokémon-árusok

Egyéb kategória
PEOPLE TEAM tábor

Nem tudom, a többi ember hogy van vele, de nekem gyerekként a hétvégéim egyik fénypontja volt a piacozás. Izgalmas volt édesanyámmal együtt kiválasztani a legszebb zöldségeket vagy húsokat, az árusok pedig tudták, kik vagyunk, honnan jövünk. Minden alkalommal kikönyöröghettem magamnak egy kívánságot, amit, ha törik, ha szakad, anyukámnak teljesítenie kellett. Legtöbbször Pokémon-labdát kértem, benne édességgel meg egy figurával.

November 14-e az a nap, amikor a világ utcai árusait és piaci kereskedőit ünnepeljük. A halárust, a fazekast, a fapapucsot áruló susztert, sőt még a zöldségest is. Az International Street Vendors Day, azaz az utcai árusok nemzetközi napja 2012 óta állít emléket azoknak, akik nap mint nap kiállnak a szabad ég alá, és eladásra kínálják a legkülönfélébb termékeket. Becslések szerint több mint egymilliárd utcai eladó létezik világszerte, akik a kecsketejtől a SIM-kártyákon át az autójavításig számos termékkel és szolgáltatással kereskednek.

Az informális gazdaság láthatatlanjai

Az utcai kereskedők számának pontos meghatározása nehézségekbe ütközik, mivel sokan közülük az úgynevezett „informális gazdaságban” tevékenykednek. Az informális gazdaság az, ahol a munkakörülmények nem felelnek meg a jogi kereteknek. Így olyan produktív tevékenységek sorozatát fedi le, ahol a munkavállalóknak nincsenek olyan jogaik, mint például a szabadság, a munkaidő-kompenzáció, a végkielégítések. Az informális gazdaság szereplői gyakran nem is jelennek meg a statisztikákban. Egyes törvények bűnözőként kezelik őket – Los Angelesben például 2018-ban betiltottak minden ilyen jellegű utcai árusítást.

A városi élet színfoltjai

Az utcai kereskedők vitathatatlanul hozzájárulnak a városi élet pozitív kisugárzásához. Színesítik a városképet, élettel töltik meg az utcákat. Ráadásul kulcsfontosságú szerepet játszanak a városiasodott területek gazdaságában. Gyakran ezek az eladók biztosítják az alapvető termékeket és szolgáltatásokat azok számára, akik máskülönben nehezen jutnának hozzájuk.

A változás szele

Az elmúlt években egyre több helyen ismerik fel az utcai árusok társadalmi és gazdasági jelentőségét. Egyes városokban már elkezdték szabályozni és támogatni őket, hogy méltányos körülmények között folytathassák tevékenységüket. Ez a változás hozzájárulhat egy befogadóbb gazdasági rendszer kialakításához.

Az utcai kereskedők napja tehát nem csupán ünneplésre ad alkalmat, hanem arra is, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a változtatásokra, amelyekre a jövőben szükség lesz a fenntarthatóbb és igazságosabb városi élet érdekében.

B. Gergő

Kapcsolódó tartalom: International DAYS

Viseld a tábori pólódat!
Te mit találtál fel ma?

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ