Dömötör-nap: a juhászok napja

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Nagyapa azt mondja, hogy az ő nagyapja, azaz az én ükapám úgy száz évvel ezelőtt juhász volt. Valahol az Alföldön élt egy kis faluban, és ő vigyázott az emberek juhaira.

A pásztorok védőszentje Dömötör. Fura név. Senkit sem ismerek, akit így hívnának. Nagyapa azt meséli, hogy Demeter harcos szent volt, piros lovon ült, karddal és dárdával küzdött. A császár azért végeztette ki, mert megtérített egy gladiátort.

A Dömötörök névnapja október 26. Ezen a napon terelték be az addig szabadon legeltetett állatokat a faluba, és ekkor számoltak el a juhászok a gazdákkal. Száz éve persze nem voltak okostelefonok meg számítógépek, sem internet, többnyire telefon sem. A juhászok sokszor írni-olvasni sem tudtak, ezért rovópálcákra vésték fel a juhok számát. Dömötör napján aztán összehasonlították, mennyi juhot bíztak a gondjukra tavasszal, és mennyit vittek vissza ősszel.

Innen ered az a mondás, hogy „sok van a rovásán”, azaz ha a juhásznak sok állata elpusztult vagy eltűnt, azért vállalnia kellett a felelősséget. Ha jól végezte a dolgát, akkor meghosszabbították a szolgálatát, de ha nem, akkor fel is út, le is út. Az én ükapám jól dolgozott, egyre több juhot legeltetett, egyre gyarapodott a vagyona.

Szerintem egész könnyűnek tűnik ez a juhászmesterség. Nekem való lenne. Az ember csak üldögél naphosszat, nézi az állatokat, és gondolkozik mindenfélén. Nem túl sokat kell dolgoznia, hiszen a kutyája segít terelni a nyájat.

Nagyapa figyelmeztet, nehogy azt higgyem ám! Akármilyen az idő, a juhásznak kint kell lennie a legelőn. Vajon szakadó esőben vagy nagy hidegben is szívesen lennék ott? Nyilván nem, de erre találták ki a subát vagy a pásztorkunyhókat. Vajon éjszaka is örömmel kint lennék a sötétben egyedül? Itt már kezdtem elbizonytalanodni. Vajon képes lennék arra, hogy a farkasok, sokszor egy egész falka támadásait visszaverjem?

Ezzel Nagyapa végleg sikeresen lebeszélt engem a juhászszakmáról, pedig az evés-ivás és a bulizás nagyon tetszene benne. A behajtáskor ugyanis a juhászok a gazdát sokszor verssel köszöntötték, aki ajándékul egy üveg bort adott nekik, amitől aztán jól be is rúgtak.

Dömötör napján állatvásárt vagy behajtási ünnepséget tartottak, a leghíresebbet Hortobágyon, a Kilenclyukú hídnál. A templomban bárányt szenteltettek, vagy a papnak ajándékba bárányt adtak.

„Dömötör juhászt táncoltatott”, azaz ezen a napon nagy ünnepségeket rendeztek, amelyek néha akár egy egész héten keresztül is tartottak. Ez volt a Dömötör-hét. Birkapaprikás volt a fő fogás, ehhez a juhásznék rétest és bélest sütöttek. Jól hangzik, főleg a sok sütemény.

Azt mondják, Dömötör hozza el az igazi telet. Tényleg mostanában kezdődtek el az éjszakai fagyok. Ezen a napon hideg szél kemény telet ígér. Én ennek nagyon örülnék! Végre sokat esne a hó, és szánkózhatnék, hóembert építenék. Végre befagyna a tó, és korcsolyázhatnék rajta.

Addig is megkérem Nagyapát, hogy vigyen el az állatsimogatóba, szeretnék kisbárányt dédelgetni.

Tóth Réka

Ünneplőruha
Utolsó tanítási nap az őszi szünet előtt

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Pókok! Pókok!

Kannibálok, pókok és mobillal fotózás. A PEOPLE TEAM egykori táborozóját kérdeztük, aki ma már táboroztató. Heni mesélt a PT-s élményeiről.…
PEOPLE TEAM tábor

Mit tesz az éhség az emberekkel…

Az egész táborban csend uralkodik. Már csak az előző harc nyertesei fosztják ki a büfét, legalábbis azt, ami még maradt.…
PEOPLE TEAM tábor

Kilenc éve PT

Egy „PT-veterán” interjúja következik. Gergővel szinte biztosan összefutsz a PEOPLE TEAM nyári táborában. Mutatkozz be, kérlek! Sziasztok! Nem. Na jó,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor
Mix

Aprószentek

Most már tudom, hogy mit ünneplünk mindenszentek napján. De kik azok az…