1937 szeptemberében kezdődött meg Oroszlányban a szénbányászat. A II. világháború előtt részvénytársasági formában működött, majd utána állami irányítás alá került. Szervezetileg a tatabányai központ alá tartozott, a végleges önállóságot 1957-ben kapta meg az üzem. Felmerülhet benned a kérdés, hogy miért. Hiszen Tatabánya a megyeszékhely. Azért, mert bővült a termelés és a fejlesztés, a település pedig 1954-től kezdve városi rangra emelkedett. A környező aknákat is az oroszlányihoz csatolták, ez jó ötletnek bizonyult, mert a szénmedence egységes irányítás alatt működött tovább. A legnagyobb éves termelést 1965-ben érték el, 3,5 millió tonna szenet hoztak fel a felszínre. A vezetés mindig törekedett a fejlett műszaki technológia alkalmazására. A szénkészlet apadásával, a bányászat gazdaságtalanná válásával, a földgáz előretörésével a nagy múltú, sok-sok embert foglalkoztató üzem 2000-ben végleg bezárt a helyiek nagy bánatára. Tatabányán, Oroszlányon ma is élnek a bányászhagyományok, a ma már nyugdíjba vonult egykori dolgozók szívügyüknek tekintik ennek fenntartását és megismertetését az utókorral.
Megkérdezheted, hogy a Nyári ötletek sorozat kapcsán hogyan jutottunk el a bányához. Erre nagyon egyszerű a válasz. Egy általános iskolában tanítok magyart és történelmet, lehet, hogy korábban erről már tettem említést. Két csapattal vettünk részt a Bányász Helytörténeti Versenyen. Az egyik csapattal én is végigmentem a pályán megfigyelőként. Hatalmas élmény volt, még most is a hatása alatt állok. Különbusszal érkeztünk a bányába, már ez is különleges hatással volt mindenkire, hiszen azt érezhettük, hogy „dolgozni” megyünk, feladatunk van. Az ott dolgozók is ezt érezhették minden munkába induláskor.
Még az is lehet, hogy ez most unalmasnak tűnik számodra. Ha ellátogatsz oda, akkor beszippant a közeg, izgatott leszel, arra a két órára, amíg zajlik a tárlatvezetés, te is bányásszá válsz.
A nap jelmondata az volt, hogy a hagyományokat nem ápolni kell, mert nem betegről van szó, és nem őrizni, mert nem rab, hanem megélni. Ez azóta sem megy ki a fejemből. Én is ezt a megfogalmazást használom, tényleg akkor maradnak fenn a hagyományaink, ha újraéljük azokat. Most egy időutazásra hívlak még két íráson keresztül. A célom az, hogy egy nyári nap te is látogass el ide, és éld át ezt az izgalmat, ami nekem is megadatott. Hamarosan folytatjuk!
Kropokné Kiss Éva
