Sport-e a sakk?

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Ez a kérdés foglalkoztat nap mint nap, mivel sok ember megkérdőjelezi kedvenc játékom létjogosultságát sportként. Valójában ez egy bonyolult, összetett, nézőponttól is függő kérdés.

Nyilvánvalóan a sakk nem olyan értelemben vett sport, mint a foci, a kézilabda, a kosárlabda vagy akár a tenisz. Tehát nem egy „látványsport”, de még csak nem is fizikai sport. Ellenben a szellemi sportok közé sorolható, amit az is bizonyít, hogy szerepel a pekingi Szellemi Világjátékok játékai között. Kérdem én, ha a bridzs és a go sportnak számít, akkor a sakk miért ne számítana annak?

Annál is inkább, mert a sakk – legalábbis az emberek számára – a végtelen lehetőségekről is szól, ami szintén sportmivoltát bizonyítja, hisz például egy focimeccsnek – de akármilyen sportnak – is megannyi kimenetele lehet.

A másik probléma az adott kérdéssel kapcsolatban a fentebb említett „nem látványsport” jelenség. Értem ezalatt azt, hogy az átlagember számára a sakk unalmas, ráadásul sokuk egyáltalán nem is érti a szabályokat, így azt sem, hogy mi folyik a táblán. Ez így van, ezt el kell ismerni. Nyilván ezek nem mondhatóak el egy olyan sportágról, mint – mondjuk – a foci, amit még egy kutya is megért, mert olyan egyszerűek a szabályok és maga a játékmenet is. Talán ebben is rejlik a sakk „misztikuma”, különlegessége, hogy ez egy külön világ, amit a kívülálló nem érthet, így emiatt nem is nagyon ismerik el sportként.

Azonban a sport egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy fejleszti az ember bizonyos képességeit. Fizikai sportoknál ez főleg a fizikai tulajdonságokban mutatkozik meg, de nyilván fejleszti a küzdőképességet és más egyéb emberi tulajdonságokat is. Utóbbiakat a sakk is ugyanígy erősíti, hisz ugyanúgy meg kell küzdeni a győzelemért (ha nehéz ezt elhinni, akkor csak annyit mondok, hogy vannak akár 6 órás sakkmeccsek is, ami eléggé elképzelhetetlen más sportoknál…). Ám a sakk inkább a szellemi képességeket fejleszti, ami sokkal nagyobb segítség lehet a mindennapokban és a tanulásban, mint a fizikai erő.

Így azt gondolom, hogy ha nem is a klasszikus értelemben véve, de igenis sport a sakk.

Csonka Balázs

KecskeNEWSás-archívum – 2014

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Hogyan legyél élsportoló?

Mix
Ha élsportoló szeretnél lenni, ezt a cikket feltétlenül olvasd el! Mindenkinek, aki sportol, a legnagyobb…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Kommentáljunk!

Mix
Kommentálás. Erről a szóról nekem a felnőttkorom jut eszembe, hiszen én is kommentátor szeretnék lenni.…
PEOPLE TEAM tábor

Furcsa világ, furcsa ételek

Mix
Sokan találkozhattak már olyan képekkel, amiken tücsköket rágcsálnak, vagy esetleg pók van a kávéjában valakinek.…
PEOPLE TEAM tábor

Könyvajánló

Mix
Sokan nem szeretnek olvasni, de mi van, ha csak rossz könyvekkel találkoznak? Hogy ne járj…
PEOPLE TEAM tábor

Agyaaat!

Mix
Elnézést, megkóstolhatom az agyát? Pontosan mi is az a zombi? Agyatlan, halott barátaink a vudukultúrában…
PEOPLE TEAM tábor

Időutazás

Mix
A 17. és a 18. századba látogatok. Elmondom, melyik században hogyan, hol és miért élnék.…

This will close in 21 seconds