Így hibernáljunk hajókat

Mix
PEOPLE TEAM tábor

A Titanic után bárki szabadon megcsinálhatja.

Még vasárnap kezdődött minden, amikor unalmas perceinkben origamizni kezdtünk. Egyszer csak, nagy hajtogatási tehetségünk gyümölcseként, egy papírhajót kreáltunk. Megörültünk a kis hajónak, akit egyből el is neveztünk Pisti Juniornak.

Pistit követte Sára, és gondoltuk, elküldjük őket nászútra. Megengedtük a vizet az egyik mosdókagylóba, és vártunk. Végre vízre bocsáthattuk csónakjainkat; szél ellenében fújtuk őket, de ezt sem tudtuk sokáig csinálni, mert a nagy röhögőrohamok közepette még el is estünk, nemhogy egy kis papír valamit fújdogáljunk.

Valamelyikünk okos fejéből pattant ki az ötlet, hogy fagyasszuk le a hajókat, mert az buli.

Ebéd közben is csak a hajóinkra tudtunk gondolni, vajon jól érzik-e magukat a jeges tengerben, nem fagytak-e szét, és hasonlók. Amikor megláttuk az alátétnek használt óriási papírokat, egymásra nézve konstatáltuk: ebből csináljuk a következőt.

Az ötödikre felmászva elkezdtük hajtogatni. Ha nem is ez a legszebb művünk, de mindenképpen a legnagyobb lett. Az Anyahajó tökéletes névnek tűnt, csak egy probléma volt: nem sikerült jól. Hosszú agyalás után rájöttünk, hogy az Anyóshajó lesz a legjobb, a kinézetére való tekintettel. Őt is megúsztattuk a többi hajóval együtt.

Sajnálatos módon Pisti Junior segítségére későn érkeztek a többiek. Elvesztettük; Pisti a Titanicot utánozva elmerült. Ezen a tényen nem sokat szomorkodva galacsinként visszatettük a fagyasztóba.

A csapatválasztás után a rosszul sikerült verses papírból csináltunk minihajót, és boldogan vittük a szobánkba. Szerintem az sikerült a legjobban. A nagy vízi csatánk után a Mirelit vizeire eveztek hajócskáink, és azóta is ott vannak. Bőszen gyártjuk a hajókat, azóta már van még egy Pistink, egy Minink és egy Hályónk.

Szeretettel várunk az ötödiken mindenkit, aki meg szeretné nézni a hajógyűjteményünket. Még szívesebben látjuk azokat, akik szeretnének besegíteni a hajógyártásban, hogy a végén együtt hajózhassunk a fagyott papírflottánkon a végtelen Mirelit-tengeren.

Mihócza Viki

KecskeNEWSás-archívum – 2014

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Jóban-rosszban? Vagy mégsem?

Mix
A mai világban ötből három házasság csúnya véget ér. Rengeteg szomorú és érdekes történetet hallhattam…
PEOPLE TEAM tábor

Nem ítélünk el!

Mix
Aki élt már külföldön, az tudja, hogyan viszonyulnak a lakosok az „idegenlégiósokhoz”. Először még mindenki…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Mindenszentek és a törökök

Mix
Mindenki hallott a híres-nevezetes ünnepről, a halloweenről, amelynek hangulata könnyen magával ragadhatja az embert. Én…
PEOPLE TEAM tábor

Isteni színjáték

Mix
Kedves női olvasók! Biztosan nektek is van olyan férfi bálványotok, akit feltétel nélkül imádtok, mert…
PEOPLE TEAM tábor

Mátyás és a pszichológia

Mix
A 15. században még nem létezett a pszichológiatudomány. Az emberek viselkedését sem vizsgálta senki. Annyit…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Mix
Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat…

This will close in 21 seconds