Léleksimogató helyek

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Jártatok már az aggteleki cseppkőbarlangban, vagy kirándultatok az Őrségben? Néztétek a pusztán vágtató lovakat, esetleg túráztatok a Bükkben? Bicikliztetek a Balaton körül, netán kajakoztatok a Dunán? És azt tudtátok-e közben, hogy egy nemzeti park területén vagytok?

Más, de mégis közös

Május 24-e az európai nemzeti parkok napja, ezért illik tisztázni: mit értünk pontosan nemzeti park alatt? A Természetvédelmi Világszövetség definíciója szerint „olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára; amely megvédendő mindenfajta mezőgazdasági és ipari hasznosítástól; és amelyen lehetőség nyílik nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is”.

Az elsők

1909-ben ezen a napon a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésére Svédországban egyszerre kilenc nemzeti park alakult meg, ezek voltak Európában az elsők. 1999 óta ennek emlékére ünneplik minden év május 24-én az európai nemzeti parkok napját. Tudjátok-e, hogy még jóval a svéd példa előtt, 1864-ben Abraham Lincoln aláírt egy törvényt, amelynek köszönhetően törvényi védelem alá került két kaliforniai terület: a Yosemite-völgy és a Mariposa Grove, ahol a hatalmas hegyi mamutfenyők találhatók? 1890-ben ez a terület lett az amerikai kontinens második nemzeti parkja, a Yosemite Nemzeti Park. Az igazi első, amely létrehozásának pillanatában a nemzeti park nevet is megkapta, az 1872-ben alapított Yellowstone Nemzeti Park. Ezt minden rajzfilmkedvelő ismerheti Maci Laci és Bubu erdei otthonaként.

Összefogás, célok

1973-ban megalakult az EUROPARC (Európai Nemzeti Parkok Szövetsége), ami 37 ország több mint 400 védett területéért felelős. Ők kezdeményezték ezt a jeles napot és az egész Európára kiterjedő rendezvénysorozatot. Szükség van európai összefogásra a természeti erőforrások fennmaradásának biztosítása érdekében. Ezért közös akcióprogramok kidolgozására, tapasztalatcserére ösztönzik a tagokat, hogy hathatós eredményeket tudjanak elérni a természet védelmében.

A nemzeti parkok különféle programokkal mutatják be tevékenységüket, értékeiket, ezzel hívják fel a figyelmet a célkitűzéseikre, jelentőségükre, és igyekeznek társadalmi támogatást szerezni a természetvédelem ügyének.

Magyarországi helyzet

Jelenleg Magyarországon tíz területet említenek nemzeti parkként. 1973-ban nyílt meg az első, a Hortobágyi Nemzeti Park, ezt követték: a Kiskunsági, a Bükki, az Aggteleki, a Fertő–Hanság, a Duna–Dráva, a Körös–Maros, a Balaton-felvidéki, a Duna–Ipoly és végül 2002-ben az Őrségi Nemzeti Park.

Mindegyikük rendelkezik valami egyedi sajátossággal, ami megkülönbözteti a többitől. Bármelyiket keressük fel, különleges élményben lesz részünk.

Laczkó Zsuzsa írása


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Tinédzsernek lenni

Mix
Bizonyára te is találkoztál már azzal az érzéssel, hogy legszívesebben elsüllyednél olyan mélyre, amennyire csak…
PEOPLE TEAM tábor

Jön a félévi bizi

Mix
A félévi bizonyítványosztás együtt járhat szorongással és félelmekkel, különösen, ha a gyermek és a szülők…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Érdekességek a tánc világából

Mix
Legek, rekordok és elképesztő teljesítmények táncosoktól, táncosokról. A legmagasabb Fabrice Calmels koreográfus, modell, színész és…
PEOPLE TEAM tábor

A boldogság nyomában

Mix
Boldogság, szomorúság. Megtanulod az oviban, hogy a maci boldog, mert van egy kis méze. A…
PEOPLE TEAM tábor

Isteni színjáték

Mix
Kedves női olvasók! Biztosan nektek is van olyan férfi bálványotok, akit feltétel nélkül imádtok, mert…
PEOPLE TEAM tábor

Időutazás

Mix
Nézzetek ki az ablakon! Mit láttok? Sivár táj, erős szél, kopár sziklák. Sehol egy fa,…
PEOPLE TEAM tábor

Néha igazán aggódom

Mix
Szia, Jézuska! Márk vagyok. Izgatottan írok neked ebben az évben. Van néhány különleges kérésem. Remélem,…

This will close in 21 seconds