Hazudni márpedig igenis rossz dolog, de még sincs olyan ember, aki ne hazudott volna életében. Ennek az lehet az oka, hogy az emberek szeretik a könnyebb utat választani. Ha nem mondod el az igazat, nem kell annyit magyarázkodnod, de megéri?
Sokan mondják, hogy hazudni bűn. Van benne valami, de azért ez nem teljesen igaz. Az „igen, már megírtam a házimat” és hasonló kis füllentések azért még nem jelentik a világ végét, ha nem viszed túlzásba. Senki sem fog megrögzött hazudozónak bélyegezni akkor sem, ha azt mondod, hogy tetszik egy film, ami igazából nem. Ezek a dolgok már mindennapivá váltak. Ez nem feltétlenül baj, de azért inkább írjátok meg a házitokat!
Vitatott az a kérdés is, hogy ha valaki kikéri a véleményedet, illik-e az igazat megmondani, vagy sem. Egyesek szerint ha valaki megkérdezi, hogy jó-e a haja, akkor azt azért teszi, mert kíváncsi az őszinte véleményedre, nem pedig azért, hogy a képébe hazudj. Viszont ott van az a nézőpont is, hogy ha csupán azzal, hogy azt mondod: nagyon jól áll neked ez a szín, szebbé teszed a napját, akkor tedd meg! De ha semmiféleképpen nem akarsz hazudni, és főleg nem akarod megbántani, tudd, hogy mindig ott van az arany középút. Finoman közlöd, hogy ez nem az igazi. Nincs lelkiismeret-furdalás és sértődés.
Ha megfogadtok egy tanácsot, vigyázzatok a nagyobb szabású hazugságokkal, amiknek akár nagyon csúnya vége is lehet, ami hatással van az életetekre, és visszafordítani nem tudjátok.
Kutatások szerint a férfiak többet hazudnak, mint a nők. Szerintem bárki rezzenéstelen arccal a szemedbe hazudik, ha arról van szó, nemtől függetlenül.
Persze vannak olyan emberek, akik képtelenek hazudni. Ez remek, hiszen rengeteg energiát spórolsz meg azzal, ha az igazat mondod. Gondolj csak arra a nyomásra, ami rád nehezedik, amikor olyasmit mondasz, ami nem igaz. Folyamatosan azon agyalsz, nehogy elszóld magad, ráadásul elveszíted az emberek teljes bizalmát, és ami még rosszabb, a szüleidét is. Annál nincs is rosszabb, amikor egy buli másnapján arról faggatnak, hogy milyen volt az esti tivornya, de valószínű, hogy el sem engednek. A bizalom fontos dolog, és nem éri meg, hogy egy hazugság tönkretegye.
Mindent egybevetve a hazugság szóban mindig ott van egy kis negatív beütés. Ez nem véletlen, szóval, ha tehetitek, inkább mondjátok az igazat! Higgyétek el, jobban fogjátok magatokat érezni.
Simon Sára
KecskeNEWSás-archívum – 2014