Miért kell hazamenni?
Az előző években mindig csak egy hétre jöttem, viszont most az eredeti terv szerint 2 hetet töltöttem volna itt. Mielőtt jelentkeztünk volna, kitaláltam, hogy inkább legyen három hét, mert ha már lúd, legyen kövér! Nem bántam meg a döntésemet, ahogy azt sem, hogy újságírásra jöttem. Ez a legjobb szekció. Hivatalosan újságírásra, fotóra és médiára jöttem, de az utolsó héten a média helyett megint itt kötöttem ki.
Lehetne egy egész cikket írni az újságírásról, viszont nekünk most nem ez a feladatunk. A mai feladata mindenkinek az, hogy leírja, milyen érzésekkel távozik a táborból. A PEOPLE TEAM még akkor is jó lenne, ha nem lennének szekciók. A délutánokat pihenéssel töltjük, az estéket pörgéssel és versengéssel. Nem tudom, hogy örülök vagy inkább szomorú vagyok, erre a legkifejezőbb mondat az „egyik szemem sír, a másik nevet” lenne. Sok minden történt ez alatt a 3 hét alatt. Nem nekem volt a legtöbb barátom, de mindig voltam valakivel, kivéve, ha tényleg egyedül akartam lenni. A délutáni kézműves-foglalkozásokat a raktár mellett nagyon élveztem. Az esti programok az első héten még a legnagyobb pörgést jelentették számomra. DE! Így, hogy itt voltam három hétig, volt olyan, hogy inkább azt mondtam, nem megyek (mondjuk) egy délutáni előadásra, mert következő héten úgyis lesz, és valljuk be, hogy ez nem egy megfelelő hozzáállás. Most már nem tudom elképzelni, hogy lett volna, ha csak egy hétre jövök, de még mindig úgy gondolom, hogy jól döntöttem. Azt is sajnálom még, hogy a tegnapi nap volt az első, amikor trambulinoztunk. Elhangzott valami olyasmi a számból, hogy ha tudom, hogy ez ilyen jó, akkor 3 hétig csak ugráltam volna. A pizzát sikerült szerintem mindenkinek legalább egy kicsit megutálni, aki egy hétnél többet töltött itt. Volt, aki azt mondta, életében nem evett ennyi pizzát, de én csak annyit állítottam, hogy egy évben eszem meg ennyit. A pénteki „bulik” nagyon királyak voltak, felértek 30 perc intenzív edzéssel. A filmnézések olyanok voltak, mint a Facebookon és Instagramon látott chill outos esték. A szülinapom nagyon jól telt, de erről már írtam.
Nagyon jó érzésekkel megyek haza, mint szerintem mindenki. Sokan mondják, hogy itt lehetne több évig is élni. Szerintem nem! Maximum 3 hét itt, 1 hét otthon, és így tovább. Egyik szemem sír – szerintem nem fogok sírni. Igazából az emberek nagy része azért sír, mert oké, ott kell hagyni a tábort, és szomorúak. Ez megadja az alapot, aztán még olyan siratószámokat játszanak, amitől alapból szomorú lesz az ember. Itt betelik a pohár, és senki nem tud magába fojtani semmit. De sajnálni fogom, hogy el kell menni, és „elválni” azoktól, akikkel 1-2-3 héten keresztül együtt laktam, és voltam egyfolytában. A másik nevet – senki nem tagadhatja le, hogy egy kicsit már várja a hazamenést. Abban van igazság, hogy itt hagyjuk a tábort, a mindennapos közös fagyievéseket, énekelgetést és rágókéregetést, de a családunk mégis otthon van. Jobb lenne, ha mindenki itt maradna, de a családom és barátaim meglátogatnának, és néha itt aludnának. Úgy minden teljesen jó lenne.
Bokros Eszter