Vége az iskolának!

Mix
PEOPLE TEAM tábor

Hurrá, holnap vége a sulinak! – ujjongott Zsófi. – De azért kicsit szomorú vagyok, hogy elballagok az iskolából.

Utolsó tanítási nap

A 2023/2024-es tanév utolsó tanítási napja pénteken lesz, a tanév 2024. június 21-én ér véget.

Habár akadnak szigorú tanárok, akik még ekkor is dolgozatokat íratnak meg feleltetnek, azért általában ezekre a napokra már a lazulás a jellemző. Ilyenkor sportnapot rendeznek vagy kirándulni mennek, sétálnak a környéken, esetleg piknikeznek egy parkban.

Az utolsó napon lehet enni, inni, társasjátékozni, beszélgetni. Értékelhetjük a tanévet, közösen felidézhetjük az együtt töltött eseményeket, kirándulásokat, versenyeket, ünnepségeket. Ezek alapján készíthetünk osztályújságot vagy blogot, rajzokkal, fotókkal, videókkal tarkítva.

Megtervezhetjük a vakációt. Írjunk bakancslistát a nyári tervekről – majd a következő tanév első napján ki lehet értékelni, hogy mit sikerült ezekből megvalósítani.

Jó játék a kincsvadászat, amikor kisebb tárgyakat elrejtünk az iskola kertjébe, és ezeket térkép vagy rejtélyes utasítások alapján kell megtalálni.

Az utolsó nap lehet akár fordított is, azaz a tanárok és a diákok szerepet cserélnek. Ez csak olyan tanároknak ajánlott, akik nem sértődnek meg akkor, ha a diákjaik kifigurázzák őket; a diákoknak pedig a humor kifejezetten ajánlott, a bántás viszont tilos. Amíg a gyerekek a táblánál tanítanak, addig a tanárok a padban csintalankodhatnak.

Lehet az utolsó nap a jó cselekedetek napja. Titkos „angyalok” köszönjék meg a takarítónő, a konyhásnéni vagy a karbantartó bácsi munkáját.

Átrendezhetjük az osztálytermet, felboríthatjuk az addig megszokott rendet. A padokat rakhatjuk körbe, készíthetünk új dekorációkat. Ennek egyik fontos része a VAKÁCIÓ!!! felirat a táblán, kiegészítve kreatív rajzokkal.

Ballagás

A ballagás az iskolai tanév egyik legutolsó eseménye, amely a felnőtté válást szimbolizálja. A végzősök elbúcsúznak iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól, de tulajdonképpen gyerekkoruktól is.

Az iskolákban jellemzően két időpontban rendezik a ballagást: péntek délután vagy szombat délelőtt. Vannak helyek, ahol ezzel egy időben tartják az évzárót is, másutt ez külön ünnepség.

A ballagást megelőző este egyes helyeken a diákok ellátogatnak tanáraikhoz, és szerenádot adnak nekik. Másutt tanárbúcsúztató ünnepségen köszönik meg a tanárok munkáját műsorral, virággal, ajándékkal.

A ballagáson a nyolcadikosok végigvonulnak az iskola folyosóin és termein, élükön egy zászlóvivővel. A ballagók vállára tarisznya kerül, amelyben pogácsa, só, föld, pénzérme van, valamint az osztály és a tanárok névsora, az iskola fényképe. A családtagok, barátok virággal köszöntik a ballagókat. Ezután ünnepség következik az udvaron vagy a tornateremben, ahol felidézik az elmúlt 8 évet, valamint elbúcsúznak tőlük tanáraik, az iskola vezetői és a hetedikesek.

Jelképes szokás ilyenkor lufit eregetni, de valahol galambot röptetnek vagy fát ültetnek, amelynek ágaira szalagokat kötnek. Ezután családi ebéd vagy vacsora, majd zenés, táncos bankett következik.

Magyarországon az 1870-es években Selmecbányán tartottak ballagást az erdészeti és bányászati akadémia diákjai. Hagyományos ballagási énekek: Ballag már a vén diák, Gaudeamus igitur, Elmegyek, elmegyek, Egyszer véget ér…

Szerző: Tóth Réka


LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Isteni színjáték

Mix
Kedves női olvasók! Biztosan nektek is van olyan férfi bálványotok, akit feltétel nélkül imádtok, mert…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Múzeumba megyünk

Mix
– Nem akarok múzeumba menni! – nyűgösködött Matyi. – Ugyan miért nem? – nézett fel…
PEOPLE TEAM tábor

A Földnek az órája

Mix
– Nagypapa, hol hordja a Föld az óráját? A kezén? – kérdezte Matyi. – Micsoda?…
PEOPLE TEAM tábor

A legendás mártír

Mix
Szent Borbála, a bányászok védőszentje az egyik legnépszerűbb szent, a legtiszteletreméltóbb női szentek egyike. December…
PEOPLE TEAM tábor

Csalni nem ér

Mix
Kedves Jézuska és munkatársai! Nagyon remélem, hogy idén eljuttok hozzánk! Jézuska, a gyerekeimnek szükségük van…

This will close in 21 seconds