Tudom, a cím láttán a legtöbben megkérdőjelezik az elmeállapotomat, hogy diákként hogyan mondhatok ilyet. Azonban mint született optimista, kötelességemnek gondolom mindenben – még a rosszban is, ami adott esetben az iskola – a jót észrevenni. A témában nemrég megjelent egy cikk a KecskeNEWSáson, aminek maximálisan igazat kell adnom, de azért szeretnék felhozni pár ellenpéldát is.
1. Cogito, ergo sum: „Gondolkodom, tehát vagyok” – szól a mondás. A Homo sapiens létszükséglete a gondolkodás, így mi más mozgathatná meg jobban az agytekervényeket, mint a mindennapos igénybevétel?
2. Kihívás: Bár ez a pont erősen szubjektív, számomra fontos, hogy a legjobbat nyújtsam még az iskolában is, annak érdekében, hogy a legjobb legyek. Ez a mentalitás nemcsak az iskolában lehet előnyös, hanem a mindennapokban is, de főleg a sportban.
3. A tudás hatalom: Minél többet tudsz, annál többet érsz. Általában a vezető pozíciókat tanult, intelligens emberek töltik be, ezért nem árt minél több tudást megszerezni.
4. Mozgás: Mivel napi 1 óra mozgás javasolt az ifjúság számára, e szempontból a tesiórák kifejezetten hasznosak tudnak lenni. Esetleg ha a lustábbak csoportjához tartozol, és az 1 óra maradék részét nem fejezed be, legalább már akkor is elmozdultál a nulláról.
5. Matematikai ismeretek: Mi sem javíthatná jobban a számolási készségedet, mint a kicsöngetésig, netán a következő iskolaszünetig hátralévő idő számolása?!
6. Közösségi élet: Hányan, de hányan visszasírják azokat a „régi szép” időket, amikor még a kapcsolattartás nem csak a Facebookon zajlott? Nekik ajánlanám a figyelmükbe, hogy az iskolában napi 7-8 órában össze vagyunk zárva a barátainkkal, ismerőseinkkel, így, hacsak valaki nem teljesen antiszociális, nagyban kielégítheti a kommunikációs igényeit, szükségleteit.
7. Hasznos ismeretek: Itt most nem a megszerzett lexikális tudásra gondolok, hanem inkább arra, hogy olyan dolgokat is megtanulunk (és eközben talán észre sem vesszük), amiket a mindennapokban is alkalmazhatunk. Ilyen például, hogy egyszerre több dologra is figyelsz (beszélsz a padtársadhoz, de közben persze figyeled is, hogy mit mond a tanár…), vagy akár a tisztelettudás.
8. Ingyenkaja: Kunyerálhatsz az osztálytársaidtól, barátaidtól kaját. Ne mondd, hogy még egyszer sem tetted, mert úgysem hiszem el!
9. Felejthetetlen élmények: Vannak olyan történetek, amiket csak az iskola falain belül élhetünk meg, ugyanakkor sohasem fogjuk elfelejteni. Egy jóféle poén, beszólás, egy ablaktörés (hogy csak az abszurdumot említsem), de akár a szerelem is köthet az iskolához.
10. A másik nem jelenléte: Van még egy olyan hely, ahol annyi képviselője van a másik nemnek, mint az iskolában? Aligha. Szerintem neked is megvannak azok az emberek a másik nemből, akiknek a megbámulása napi program. Nekem mindenesetre biztos…
10+1.: Megtanulsz nyitott szemmel aludni…
Csonka Balázs