Egy nap a PT-ben

Egyéb kategória
PEOPLE TEAM tábor

Minden napunk egy élmény itt, és ez még egy lájtosabb…

Csók István elhozta nekünk két kígyóját. Az egyik Kockás, akit én is meg mertem fogni, mert annyira cuki volt, és szelíd is. Amióta táborozó vagyok, háromszor találkoztam velük, és már kezdek hozzászokni. Két éve poénból a nyakamba vettem az egyiket, erről kép is készült. Ezen úgy nézek ki, mint akinek nem kell sok, hogy sokkot kapjon, éppen ezért ezt inkább meg sem mertem kísérelni idén. Visszafogottabb voltam, mert csak odamentem, és megsimiztem. Tavaly még nagy ívben elkerültem azt az asztalt, ahol ők voltak, úgyhogy ez haladás a részemről. Megkérdeztük a gazdáját, hogyan érte el, hogy ilyen szelídek lettek. Kiderült, hogy ezek a kígyók azóta vele vannak, amióta megszülettek. Nevelgette őket, és még „puszit” is adnak neki. Csak döglött állatokkal eteti őket, így nem kell használniuk a reflexeiket, amitől minden állat nyugodtabb. Kiderült az is, nem mendemonda, hogy az óriáskígyóknak van lábuk.

A nőstényeknek annyira pici, hogy szinte nem is lehet látni, mindössze 1 milliméteres, míg egy hímé már lehet 1-2 centi is. Azt is megtudtuk, hogy párzásnál a hímek a nőstény oldalát kapargatják vele, így jeleznek: készen állnak az aktusra.

Kratancsik Gitta

KecskeNEWSás-archívum

Mókusszemmel
2014 legjobbja: A galaxis őrzői

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Bréking – Dinótámadás

Táborunkba egy hatalmas – eddig még nem ismert – dinoszaurusz szabadult be. Rögtön a hangárban található büfé felé vette az…
PEOPLE TEAM tábor

2014 legjobbja: A galaxis őrzői

Melyik az a film, amelyben régi zenékre táncol Chris Pratt? Melyik az a film, amelyben a mosómedve legjobb barátja egy…
PEOPLE TEAM tábor

Nem tehetek róla!

Hibáztassunk másokat! Mert az könnyebb, mint megmagyarázni magunknak, hogy nem úszni tanulunk, hanem próbáljuk magunkat vízbe fojtani. Megtanultunk alibit keresni…

KAPCSOLÓDÓ