A táborban járt Puzsér Róbert, aki kritikushoz híven őszintén válaszolt nekünk. Az interjúból kiderül az is, hogy celebnek tartja-e magát, vagy hogy mi lenne a szuperképessége.
KecskeNEWSás: – Mit gondolsz a YouTube-ról és a youtuberekről?
Puzsér Róbert: – Azt gondolom, hogy a YouTube demokratizálta a televíziózást. Korábban csak azok gyárthattak televíziós tartalmat, akik az elithez tartoztak. Az audiovizuális, kulturális, televíziós, szórakoztatóipari elithez. Aki távol tartotta magát a show-biznisz elitjétől, az legfeljebb a haverjaival kommunikálhatott. Ezt a hegemóniát törte meg a YouTube: ma már a YouTube bárki számára elérhetővé teszi azt, hogy kvázi tévés legyen, tehát bárkiből lehet tévés. Most ezt persze videósnak hívjuk, de hát valójában ez televíziós tartalom. A YouTube a 21. század tévéje.
KN.: – Mi a véleményed a social media kapcsolatokról?
P. R.: – Nekem nincsenek ilyen kapcsolataim, meg nem is vágyom ilyesmire. Jó eséllyel a 21., aztán meg a 22. században inkább virtualizálódnak az emberi kapcsolatok. Régen ahhoz, hogy egy másik emberrel beszélj, találkoznod kellett azzal a másik emberrel. De az a beszélgetés olyan is volt! Na most, hogyha a másikkal való beszélgetés csak annyit követel meg, hogy fölemelj egy telefont, és tárcsázz egy számot, az a beszélgetés már nem lesz annyira kitüntetett. Azt érzem, hogy hígul föl a kommunikáció. Egyre kevesebbet jelent egy ilyen kapcsolat. Azt érzem, hogy sematizálódik, meg azt érzem, hogy elsekélyesedik.
KN.: – Miről szeretsz leginkább kritikát alkotni?
P. R.: – Filmekről. Most már nincsenek igazán jó filmek, mivel a film lett a mozi másodosztálya. Húsz éve még a sorozatok voltak a filmek másodosztálya. Volt Hollywood meg a nagy költségvetésű hollywoodi mozi, és ennek volt a másodosztálya a Dallas, a Vészhelyzet, az X-akták. A szegény ember Hollywoodját jelentették a sorozatok. Az utóbbi húsz évben ez a helyzet megfordult. Most a sorozat lett az első osztály, és a hollywoodi mozi a másodosztály. Ma már a Breaking Bad és a Trónok harca magasan felülmúlja a hollywoodi mozit. Az, ami a 70-es években még a mozi volt, az ma a sorozat, és az, ami a sorozat volt, az ma a mozi. A mozi – miután elvesztette az igazán komoly, igényes nézőit – lecsúszott az ifjúságba.
KN.: Szereted a gyerekeket? Szeretnél gyereket, feleséget?
P. R.: – Hm. Szeretnék. Akkora felelősséggel meg akkora kockázattal jár, hogy addig, amíg az embernek nincs gyereke, az a gyerek nem lehet beteg, nem lehet semmi baja, semmi komoly vagy visszafordíthatatlan. Amint van, abban a pillanatban millió veszély és kockázat. Nekem meg még a saját felnőtté válásommal is vannak elvarratlan szálaim, nemhogy a gyerekemmel. Még nem biztos, hogy egy egészen apányi Puzsér vagyok. De tisztában vagyok azzal, ha meg akarom érni a gyerekem érettségijét, akkor ez pár éven belül egy aktuális program.
KN.: – Hogyan reagálsz arra, ha rólad alkotnak kritikát?
P. R.: – Rólam még nem alkottak olyan kritikát, hogy azt tudjam rá mondani: íme, egy vélemény, ami jól ki van fejtve, alaposan körbe van járva, társadalmi kontextusba van téve a „puzsérság” benne. Ilyen kritika még nem jelent meg rólam. Nem kíváncsi arra, hogy a Puzsér mit tett le az asztalra, mert ha kíváncsi lenne rá, akkor három kattintás, és már látná is… Bárcsak kapnék egy kritikát! Már előrébb lennénk.
Bokros Eszter