Tegnap este előadást tartott nekünk az Amnesty International, és megismerkedtünk a szervezetükkel és annak céljaival.
Az Amnesty International egy nemzetközi szervezet, amely az emberi jogok elismeréséért küzd. 1961-ben egy angol ügyvéd, Peter Benenson tudomást szerzett arról, hogy két portugál egyetemistát 7 év börtönre ítéltek, mert egy lisszaboni kocsmában a szabadságra koccintottak. Benenson felháborodását egy cikkben publikálta Az elfelejtett foglyok címmel. Arra kérte olvasóit, hogy írjanak levelet a portugál kormánynak, és követeljék a fiatalok szabadlábra helyezését. A két áldozatot végül kiengedték, és az emberek a világ minden táján petíciókat küldtek a börtönökbe és munkatáborokba, amiben a politikai és lelkiismereti foglyok elengedésére szólították fel a kormányokat. A kampányból mozgalom lett.
A tegnapi bemutatót Zsófi és Judit, a két Amnesty-tag azzal kezdte, hogy megtanulták a nevünket, és meglepő módon perceken belül kb. 30 ember nevét vissza tudták mondani. A következő feladat az volt, hogy mindenki kapott egy darab cetlit, amelyre le volt írva pár adat egy nehéz sorsú ember életéből. A mi feladatunk az volt, hogy meg kellett próbálnunk beleélni magunkat a helyzetükbe. Majd felálltunk két sorba, és Zsófi kérdéseket tett fel nekünk. Ha úgy gondoltuk, hogy a kérdések, vagyis kijelentések igazak lehetnek a mi cetlinken lévő emberre, lépnünk kellett egyet. Olyan állításokat mondott, mint például: „Számomra nem jelent gondot az öltözködés.” Vagy: „Nem néznek rám furcsán az utcán.” Értelemszerűen, ha valaki egy olyan embert húzott, aki esetleg vak vagy gyengénlátó, számára nehezen megy az öltözködés, így nem léphetett előre. Végül megnéztük, ki hányat lépett, és felvilágosítottak minket, hogy abban a pillanatban, amikor valaki megszületik, mindenki ugyanonnan indul. Az élet folyamán pedig kiderül, hogy ki és mennyit „haladhat előre”. Később játszottunk még egy játékot, majd pedig, komolyra véve a szót, elkezdtünk beszélgetni. A lányok elmondták nekünk, hogy a II. világháborúban olyan sok szörnyűség történt, hogy az országok kormányai összegyűltek és megegyeztek, hogy tenni kell azért, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő. Így leírták az alapvető emberi jogokat, amit több ország vezetője alá is írt. Ezek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek. Ilyen például a szólásszabadsághoz való jog vagy a boldogságra törekvéshez való jog.
Beszéltünk arról is, hogy mi biztonságban érezzük-e magunkat az országunkban, és hogy szerintünk Magyarország mennyire fejlett e téren. Magyarországon nincs halálbüntetés, kínzás, van közbiztonság, és bár a homoszexuálisok nem házasodhatnak, de bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek és biztonságban érezhetik magukat.
Én úgy vélem, hogy a vallás, bőrszín és szexuális orientáció alapján történő megkülönböztetés az egyik legnagyobb probléma a világon. Senki nem tehet arról, hogy szegény, gazdag, vékony, túlsúlyos vagy éppen bármilyen fogyatékkal él. Befejezésképpen pedig leírnám azt, amit nemrég egy bölcs embertől hallottam. Mégpedig azt, hogy a technika megelőzte az emberi felfogást, buták vagyunk ahhoz képest, hogy gépek segítségével mennyi mindent meg tudunk tenni. Két gombnyomással ki tudunk irtani egy fél kontinenst, de az előítéleteinket nem tudjuk lebirkózni.
Özturna Ece
KecskeNEWSás-archívum
