Bizony, nem egyszerű a gyermek minden kívánságának, óhajának megfelelni, még akkor sem, ha csak „egy kis táborozásról” van szó.
A tábor emlegetése valóban a tábor végétől az újabb tábor indulásáig tart. Először csak minden napra jut valami új emlék, ami eddig nem volt annyira fontos, hogy a család is tudjon róla, de most ez a leg-, leg-, leges-, legeslegjobb élmény. És ebből minden hétre jut egy, mígnem valamikor tavasszal elkezdődik a „már csak néhány napot kell aludni, és PT”. Ugye, anya/apa, mehetek idén is 3 hétre?
Ekkortól már a gyerek szemszögéből is átértékelődik a házimunka fontossága, a szoba rendjével kapcsolatos mindennapos „morgás” is ritkul, nem beszélve az iskolai eredmények hirtelen kiemelkedő javulásáról.
A csemete hirtelen kezd angyallá válni, mintha kicserélték volna. Melyik az a szülő, aki ilyen „angyal” gyereknek nemet tud mondani?
Elkezdődik a dolgok mérlegelése a szülők által:
– Annyira jól tanul, büntetés lenne, ha nem engedném el a táborba.
– Olyan sokat segít a házimunkában mostanában, pont most ne mehessen táborba?
– Hetek óta rend van a szobájában, micsoda jó irányba halad, ha nem engedem el, rosszul fogja érezni magát.
– Soha semmit nem kér, pont a táborról kelljen lemondania? (Majd később, amikor már zajlik a tábor, azért eszembe jutnak azok a „semmiségek”, amit nem kért a gyerek.)
Azok a „piszkos” anyagiak. Talán többünknek is fejtörést okozott az előteremtésük. Mindenre van megoldás, ha az ember nagyon akarja, és talál a megvalósításhoz megfelelő partnert (köszi, Ater!). A „pénzkérdés” letudva, a jelentkezés leadva, a gyerek táborba elküldve.
Rutinos táborozó anyukaként már nem lepődöm meg, hogy nem kapok naponta (azért hetente igen) telefont, a szokásos sablonszöveggel: igen, jól vagyok, nem történt semmi (érdekes, pár hónap múlva előjönnek azok a meg nem történt dolgok is).
A meglepetést az otthon maradottak mindennapjai okozzák, mivel a tábor miatt kicsit másként alakul az egész család élete:
– nincs a konyhában felfordulás (mert aki ennek okozója, táborban van);
– nincs a hűtőben ezerféle zöldség (mert aki ebből a legtöbbet fogyasztja, táborban van);
– a bevásárlás feleannyiba kerül (a fenti okok miatt);
– sajnos sok-sok szendvicset eszünk (mert aki megfőzné az ebédet, táborban van);
– nem csillog-villog a fürdőszoba (mert aki csillogóvá tenné, táborban van).
– kényelem felsőfokon (mert a táborozó szuper ágyában lehet aludni, beosztás szerint).
Látogatás a táborban
Nagy fejtörést okoz, hogy kiben milyen érzések kavarognak egy-egy ilyen látogatás kapcsán. A szülő mit érez, amikor esetleg nem a legnagyobb örömmel fogadja a csemete a látogatását, mivel épp olyan program lenne, amin szívesen részt venne… De most itt vannak a szülei, így lemarad a programról, mert hát mégsem mondhatja a szüleinek, hogy várjanak néhány órát, amíg ő jól érzi magát. A gyermek talán már nem is várta/várja annyira a látogatókat, mert már annyira megkedvelte a tábor napi rutinját, hogy azt gondolja: a szüleivel lehet egész évben, de PT csak jövőre lesz.
A születésnap (főleg a 14.) viszont fontos, emlékezetes élményt kell hogy nyújtson (én így gondolom). Igyekszem ennek megfelelően mindig valami kis apró meglepivel előrukkolni, még akkor is, ha személyesen nem tudunk ott lenni (azért ha a tábor időpontja máskor lenne, annak nagyon örülnék). Bizonyára az idén is lesz valami kis apró, nem várt dolog. Én már nagyon várom július 31-ét.
Mint minden szülőnek, számomra is a gyermekeim boldogsága, elégedettsége okozza a legnagyobb örömöt, de akkor is vállalom, hogy örülnék már egy kis rendetlenségnek a konyhában vagy valami zöldnek a hűtőben…
Egy cincogó egér
