ÚJ EMBERNEK LENNI A JOGOBELLÁBAN

13725021_1186100591441464_6453601469522711399_o

Ha új vagy, még visszahúzódó, nem adod az igazi éned, barátod sincs. Sok mindent nem értesz. Néha egyedül vagy, és ez furcsa érzés, mert amúgy sok a barátod. Odaülsz idegenekhez beszélgetni. Az érzés, amikor beszélgetni szeretnél, de MÉG nincs kivel. Majd megismerkedsz valakivel, és barátok lesztek!

Az a meglátásom, hogy ha egy olyan közösségbe kerülsz, ahol nem ismersz senkit – de még annyira sem, hogy egy-két szót beszélnél velük –, visszahúzódó leszel, és nem mutatod meg a valódi énedet, amit a szüleid vagy a régi barátaid ismernek. Én is úgy voltam – és szerintem még sok fiú/lány rajtam kívül –, hogy juj, megyek a PT-be vagy bármilyen más táborba, de senkit sem ismerek, most mit csináljak! Először a tudat: lehet, hogy a hetedet vagy több hetedet unalmasan, barátok nélkül töltöd el… De ez hülyeség. Ha éppen most készülsz bármilyen táborba, biztosan találsz olyat, akivel jól el tudsz hülyülni, és olyan leszel, mint otthon a szüleiddel/tesóddal.

Nem biztos, hogy egyből az első napon, de péntekre biztosan találsz sok barátot. Mindenki megszeppen az elején, ezt nem tagadom. Amikor én jöttem először, én is féltem, de ha odaülsz bárkihez, vagy csak elkezdesz vele beszélgetni, valószínűleg jóban lesztek. Oké, én nem ismerem az éppen olvasót, de nyugodtan odaülhetsz másokhoz, biztos szívesen beszélgetnek veled bármiről. Hétfő délután kiválasztják a csapatokat, és mivel sok gyerek van a csoportban, ezért ott is egy csomó emberrel tudsz beszélgetni/ismerkedni.

Vasárnap reggel tisztára félve és megszeppenve szálltam le a PT-buszról, majd kivettem a csomagom, és elindultam a regisztrációs pulthoz. Elmondták, hogy hol az ágynemű, és mi a szobám száma. Fölpakoltam a  szobába, majd lejöttem körülnézni. Persze közben próbáltam társaságot keresni. Végül leültem megszeppenve 3 lányhoz, akik nagyon kedvesek voltak velem, ezért egy kicsit megnyugodtam, de azért még mindig bennem volt az ismeretlenség, mivel ők színészek voltak, ezért nem nagyon tudtunk találkozni, így összeismerkedtem több emberrel. A feszültség még mindig bennem volt, de már csak egy apró kis porszemcséje.

Igazából szerintem minden új táborozó azt teszi fel kérdésnek magában a tábor elején: „mi lesz?”, a tábor végén pedig azt: „miért?”.  Hogy mi lesz, lesznek-e barátaim, fogok-e dumálni, hülyülni, mi lesz. Miért gondoltam azt az elején, hogy rossz lesz, nem lesznek barátaim, unatkozni fogok. Ez mind olyan kérdés, ami szerintem egy új táborozónak biztosan megfordul a fejében. De az a legjobb, hogy a tábor végén rádöbbensz: amik a fejedben jártak, nem voltak „igazak”, mert olyan jól érezted magad, hogy azok a gondolatok már a csillagos égben szállingóznak. Majd hazatérsz, és mindenki elkezd kérdezősködni, hogy milyen volt, mit csináltatok, voltak-e barátaid stb. Te meg csak azt tudod mondani teljes bizalommal, hogy IGEN, NAGYON JÓL ÉREZTEM MAGAM, ÉS IGEN, VOLTAK BARÁTAIM, ÉS IGEN, ÍRTUNK, FOTÓZTUNK, SZÍNÉSZKEDTÜNK (ki mit). Ők pedig csak boldogok, hogy a lányuknak/fiuknak egy jó hetet szereztek. És így a következő évben megint meglátogathatod a tábort.

Pár embert körbekérdeztem a táborban, hogyan ismerkedett meg az első barátaival. Sokan azt mondták, hogy csak odaült hozzájuk barátkozni, aztán jóban lettek. Valaki pedig a buszon ismerkedett meg a mostani barátjával (mármint azon a buszon, ami idehoz a tábor helyszínére). Ahhoz, hogy egy táborban legyenek barátaid, csak ismerkedj, és ne félj senkitől! Egyik nap sajnos összefutottam egy lánnyal, aki általában azért jön, mert egy foglalkozást nagyon szeret, de barátkozni nem barátkozik, mert elvileg nem kedvelik sokan, így amikor vége az órának, egyből megy föl a szobába olvasni, majd ebéd, kaja, akkor le megenni, majd újra föl. Lehet, hogy vele van baj, de nem hiszem, mert értelmes lány, és szerintem kedves is, csak nem barátkozik, és ezért nem nagyon tud beszélgetni az emberekkel.

Ha pedig esetleg nem találsz barátot rögtön (mert nem barátkozol könnyen), akkor se legyél szomorú, mert a tábor végére ez biztosan megváltozik!