AMIKOR A SIKER AD MATTOT

Reflected_Chess_pieces

Jelen cikket nagymértékben inspirálta egy osztálytársam – egyben jó barátom –, akivel minap arról beszéltem, hogy talán itt az ideje lezárnom egy 10 éves, sikeres korszakot az életemből. Eleinte meglepődött, hogy miért döntöttem így, de több tényező ismertetése után így válaszolt: „Hát igen, a siker árnyoldalai…” Ezután én is elgondolkodtam azon, hogy mi vezethetett ide. Még mielőtt a kedves Olvasó a fejéhez kapna, hogy mégis miről beszélek, engedje meg, hogy mindezt elmagyarázzam.

Reflected_Chess_pieces

Több mint 10 éve versenyszerűen űzöm a sakkot (hogy sport-e vagy sem, arról már írtam korábban), szóval a 17 életévemnek nagyobb részét ennek a sportágnak szenteltem. Amellett, hogy értem el nagy sikereket (talán emiatt lehet objektív ez a cikk), természetesen voltak hullámvölgyek is, de egyben rengeteg szép emlék is köt ehhez, így összességében pozitívan gondolok vissza erre az időszakra. Ezek olvasata után joggal teheti fel az Olvasó is a kérdést, hogy miért érkezett el a „visszavonulás” ideje. A következőkben felsorolt okok főleg az élsportolókra jellemzők, de jelentkezhetnek a mindennapok során is.

Stressz

Az élsport velejárója a versengés, a versenyhelyzet, a folyamatos teljesítménykényszer, amelyek mind-mind idegessé, stresszessé tehetik az embert. Ha sok ilyen felgyülemlik, akkor az hosszú távon rosszhoz vezethet, dühvel telhet meg az ember feje, hogy rosszabb lehetőségeket ne is említsek.

Kemény munka

A sikerhez elévülhetetlenül szükséges a kemény, kitartó, fáradhatatlan munka. Fáradhatatlan? Na, ez az, amiben valóban nagyon el lehet fáradni! Sokan nem is gondolnák, hogy mennyi munka áll egy-egy kiemelkedő eredmény hátterében. Több száz, talán több ezer óra munka, ami adott esetben csak pár percig, de esetleg még addig sem tart, pl. egy 50 méteres gyorsúszószám. Több ismerősöm is azért hagyott fel szeretett sportjával, mert – bár tehetséges volt – köszönte szépen, de nem kért a kemény munkából.

Áldozatok

Nemegyszer tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy amíg a barátaim közösen elmentek valahová, addig én szó nélkül mentem az edzésre, pedig legszívesebben velük tartottam volna. Élsportolónak lenni bizony áldozatokkal, a szabadidő szinte minimumra csökkentésével jár. Vannak, akikbe már kiskoruk óta belenevelik ezt a mentalitást, ami szinte megöli a gyerekkorukat. A kérdés csak az, hogy ez hosszú távon, felnőttkorukra megtérül-e…

Irigység
A siker természetes velejárója a mások irigysége, ami sok csúnya, gúnyos, rosszindulatú megszólalásban is jelentkezhet. Bár szerintem az ilyenek csak magukat minősítik, van, aki ezt magára veszi, ezzel helyet adva a további gúnyolódásoknak.

Kiégés

Törvényszerű, hogy egyszer minden jó sorozatnak vége szakad. Főleg a hirtelen sikeressé válók körében jelentkezhet az említett probléma. Az egyik pillanatban még ő a sztár, ő a No. 1., ő a mérce. Aztán véget ér a sikersorozat, és következnek a kemény idők… amikor már a vert mezőnyben kell küzdeni, amikor az első hely már fényévnyire van. Ezt a hirtelen szituáció-változást fejben nehéz kezelni, és – talán emiatt is – rengetegen itt, az első nagyobb kudarc után adják fel az egyébként ígéretesen induló pályafutásukat.

Személyes problémák

Bár ezt a sportoló esetleg nem is érzékeli az adott pillanatban (talán az örömmámorban úszás miatt), a siker káros hatással is lehet rá. Sok barátomnál, de még a saját bőrömön is tapasztaltam ezt. Ilyenkor az illető beképzeltté, öntörvényűvé, arrogánssá válhat, ami előbb-utóbb negatív fényben tünteti fel a személyét. A topon lévő sportoló könnyedén legyinthet erre, mondván, olyan helyzetben van, hogy megteheti, de a siker nem állandó, ellenben a múltbéli tettein már nem fog tudni változtatni. Szerencsére ezt a rossz hozzáállást idővel, illetve (mint például az én esetemben is) baráti és egyéb segítséggel, ki lehet nőni.

siker

A kihívás hiánya

Ez az a „probléma”, ami egy élsportoló életében ugyanúgy lehet előny és hátrány is. Előny, de egy olyan előny, amit a múltban szerzett, és amit a jelenben nehezen kamatoztathat. Ilyen helyzet akkor alakulhat ki, ha a múltban szinte elért mindent, amit tudott, ami természetesen tisztelendő, jól hangzik és büszkeséggel töltheti el a játékost, de itt következik a negatív része: ha nem talál kihívást, nincsen következő cél. Ha nincs cél, nincs motiváció. Ha pedig nincs motiváció, akkor törvényszerű a formahanyatlás. Ez pedig a fentebb említett kiégéshez vezethet.

Nyilvánvalóan fel lehetne még sorolni rengeteg okot a témával kapcsolatban, de a teljesség igénye nélkül és a saját tapasztalatom alapján ezeket tartottam a legfontosabbnak megemlíteni.

Remélem, így már tisztább képet lát az Olvasó arról, hogy sokan miért akasztják szögre a cipőt, sisakot, ütőt (vagy ami éppen aktuális) idő előtt.

Csonka Balázs