AHOL MÉG A MADÁR SE JÁR…

unnamed (1)

Akik hosszabb időre jöttek a PT-be, azok már ismerhetik a kis műanyag kosárkák funkcióját a sárga épület első szintjén, amiben mindig van néhány ismeretlen eredetű műanyag szatyor.

Sokáig nem mertem beadni szennyesemet a mosószobába, mert féltem, hogy elveszítik, esetleg bennragad, és soha többé nem látom kedves kis ruháimat. Elhatároztam, hogy ma beadom a misztikus szobába enyhén koszos darabjaimat, hogy kiderítsem, mi is történik ott valójában.

unnamed (1)

Már több táborlakó mesélte, hogy van kivetnivaló a rendszerben; rengeteg ideig kell várni, hogy az egyik dobozból a másikba kerüljön a kis zacsijuk. Nyilván erre az a válasz a mosómókusok részéről, hogy túl sok a koszos darab, de én arra gyanakszom, hogy ez nem teljesen igaz. Amikor senki sem figyelt, beosontam a titkos szobába, hogy fényt derítsek erre a rejtelmes, furmányos esetre.

Ahogy beléptem, egy végtelen hosszú szobába értem, ami tömve volt szatyrokkal. Eszméletlen rothadásszag csapta meg az orrom, melynek hatására majdnem kifordultam a teremből, de erőt vettem magamon, és továbbmentem. Beljebb lépkedve, vigyázva, nehogy rátehénkedjek bármelyik csomagra, már nem lehetett érezni azt a bűzt, amely először fogadott, mert elnyomta a hihetetlen tömény mosószerszag.  Megkönnyeztem a sikoltozó orromat, eléggé úgy tűnt, hogy haldokolni készül.

Zörej hallatszott a távolból. Hirtelen rögtönzött machetémmel odébb lökdöstem a koszcsomókat, és megszabadítottam az utat a plafonról lelógó további borzalmas szagforrásoktól. Az egyiken rajta volt egy kisbabafejnyi pók, ami majdnem rám vetette magát, de riogató mozdulataimtól vezérelve meggondolta magát. Ahogy továbbverekedtem magam, már dobhártyaszaggató volt a zaj.

Egy hatalmas, rezgő szennyeskupac volt a forrás, melyet először furcsállva, később döbbenten néztem. Ahogy lesöpörtem a felismerhetetlenségig rothadt ruhadarabokat, a hányinger kerülgetett, de tudtam, hogy ha sikerül expedícióm, napvilágra kerülhet ennek a pokoli helynek valódi arca. Ahogy lassan megtisztítottam az iszonyú zaj központját, rájöttem, hogy egy szörny az! Kétszer akkora, mint én, szája habzott a vérszomjtól, és borzalmas vegyszerszag áradt belőle. 3 perc „rettegés-a-sarokban”-ba telt, mire rájöttem, hogy az az évek óta használt, ipari mosógép.

unnamed

Ez az érzelmi hullámvasút, a szörnyű bűz, a mocsok teljesen kikészítette szerencsétlen tűrőképességemet, és sikítva rohantam ki abból a kínzókamrából, ami divatos ruhadarabjaink ellen készült. Lélekszakadva léptem ki a szobából, becsapva magam mögött az ajtót. Alig bírtam megtartani magamat remegő lábaimon, de hátamat nekitámasztottam az előbb becsukott tárgynak, így lassan feltámogattam magamat. Éreztem, hogy hangosan kapkodom a levegőt, falfehérre sápadtam, és a bőrömet is leizzadtam kis kalandom során, majd kicsit megnyugtattam ijedt lelkemet, hogy magam mögött hagytam azt a pocsék környezetet.

László Julcsi